szürreának

csalunk a feketével

üzenünk a vörössel

csábosan vadnak mutatjuk hájainkat

hangokkal strapáljuk egymás agyát

ívelt diadal alatt emelgetünk

szánalmas itatósokat dicsfény fókuszába

képeket vágunk ki újságokból

s hisszük ismerjük alanyait

kifulladva fekszünk szobánk padlóján

köpködjük nyálunkat

gyáván és szemtelenül

rohanni akarunk mozgás nélkül

transzba esett futó lennék

gazellát táncoló szerzetes

fénytől élő virág

teknős páncélján ülő

két gát közt a folyó

sok gátas a folyó

hajtást vetők rajzanak ráncér´ rajthoz

néha fáj

tetszetős hajkoronák

nevetik mind a földön heverőt

s a tangó, ó

barázdát von a vágott kő

szemléjén fallosz szaga bódít

titkárnőt mindig takarja az abrosz

véresre dörzsölt sziluett

mint passzív líra - erjed

s butít el sokezer évet